Itt vagyok, és már sok minden a helyén van. Talán sokan tudjátok, hogy sok-sok ideje már jártam egy kicsit hosszabban Portugáliában. Akkor ötödéves voltam, és Rotterdami Erasmus segítségével Lisszabont céloztam meg. Nem lőttem mellé. Bennem maradt a saudade Portugália irányában, ez amúgy a portugálok egyik nosztalgikus alapérzése, kicsit rokonságban áll a mi közismert sírva vígadásunkkal, de jóval érzelmesebb, és honvággyal, vágyakozással kevert. Idén márciusban egy tanfolyamon vendégünk volt egy portugál prof, aki meghívott az osztályára gyakorlatra, így lett a következő állomás Braga. Nem is volt egyszerű mindent lezsírozni, csak apróságképpen az utolsó otthoni napon sikerült szállást szerezni. Az, hogy ez egyáltalán megoldódott, egy magyar-portugál párnak köszönhető, akik ismeretlenül is úgy bedobták magukat a szervezésbe, hogy le minden kalappal.

Jót repültem, de úgy szédszedte a landolás a fülemet, mint még soha. Legalább volt mire fognom, hogy nem értem, mit beszélnek. Kati, a magyar fele az említett párosnak kijött elém a reptérre, és pikpakk ledúrtuk a praktikus szerveznivalókat: buszjegy másnapra, Sim-kártya, kaja, aztán hazalibbentünk a 30 kilós tornazsákommal.  (Ezúton is köszönet Nekik!) Zseniálisan aranyos kiskölkük van, aki viszont este már nem fogadott vendégeket, valószínűleg nem húztam sorszámot hozzá. Ez azért is megér egy félkövér hangsúlyt,mert a portugálok a sorszámhúzás tyrannusai; már legutóbb is feltűnt, hogy enélkül maximum egy sovány levegőt tudsz venni, és tényleg láttam olyan helyet, ahol a sorszámhoz is húztál sorszámot. Lehet, hogy a brazil esőerdők pusztulásáról szóló mondákat nem is az amerikai gyorséttermek idézik elő, hanem a korábbi gyarmatosító anyaország! Tudtak újitani, most az áruházban a konvencionális (pék, húsos, halas, kutyafülés) húzásokat követően kellett húzni a kasszánál, ami alapján a rajtvonaltól a megfelelő pénztárhoz irányítottak. Komolyan gondolkoztam, hogy elküldöm a MÁV-nak a szabadalmat, hogy megoldódjon Kelenföld baja.

Megetettek, felszereltek címekkel, telefonszámokkal, és alámtoltak egy kanapét, már rég aludtam ilyen könnyen el. Reggel egy galão (tejeskávé), aztán szög az Oriente pályaudvarra, persze, hogy a másik irányra szálltam fel, de így sem késtem el. Volt egy kis csörtém a buszsofőrrel, aki nem értette, mi a rossebnek nem rakom oda a tornazsákomat, ahova kéri, én meg nem értettem, mit mond. Egyébként ebben a tudatlanságban van valami jó is: érted, hogy éppen lecseszve vagy, de nem tudod meg, kidet szidják.

Erről egy korábbi történet jutott eszembe: még erasmusosként egész tűrhetően fejeztem ki magam portugálul, de a megértéssel finoman szólva is voltak problémáim. Képzeljétek úgy, mintha Donald kacsa nyelve alá egy barackmagot erőltetnénk, és az eredeti sebesség négyszeresére felpörgetnénk, amit mond. Na így voltam a portugál nyelv megértésével akkor (és most), amikor kiselőadást kellett tartanom a csecsemőtáplálásból. Ezzel több fejvakarnivaló is van: nekem régen volt, én még nem csináltam bántóan sokat, az meg szóljon, aki portugálul jobban táplál. Na, el is mondtam, amit egy személyes értékelés követett az expert gyermekdoktortól a következőképpen:

Expert: Peter, egész jól beszéled a portugált, de még nem jól érted.

Én: bocsánat, nem értem   (zörög a sárhányó, aki ismeri a klasszikust)

Na, a csomag a helyére került, én meg bőrülésbe, ablak mellé. Portugália még autópálya mentén is gyönyörű, meg volt egy kis időm tanulni (át kellett nézni a váltsunk angolra, ismételje el lassabban, mindegy, egyetértek, előkapom a szótáramat kifejezéseket)

Braga,baby (bocs, Misi). Van itt minden: egyetem, vallási központ, első osztályú focicsapat, stadion sziklafallal, és gyermeksebészet is haladó laparoszkópiával. Lehet véletlen, hogy a taxiban az a régi potrugáliai aposztrof szám megy? A tízes panel aljában a kisboltból felhívják a főnénit, aki nem is néni és egy kétéves gyönyörű kiskölökkel lejön, kb. csak magyarul nem beszél, zöld-foki, csakmint a lisszaboni szobatársam. A szoba tényleg jó, és semmi sincs túl messze. A mekiben még mindig kapsz sört, pékség kormányrendeletre 5 méterenként, és mindegyikben nagyhangú, vidám portugálok beszélgetnek ugyanúgy. Első franceseinha, pastel de nata, superbock, mégmiondigtúlgyorsanbeszéltek, tudommárdélutánvanakkorbocsboatarde, az a jó öreg besózott tőkehal (bacalhau), amitől az a frankó penetráns és sehol máshol nem érezhető portugál boltszag terjeng, már látom azt a rengeteg lazacot a pocakomban, csak azt mondjátok meg: hogy a túróba van az, hogy ha kimész külföldre, paranoiásan függsz attól a 4 szétnyomott túróruditól, amit mind közül a leggondosabban csomagoltál be?!