Minden nap megoperálnak. Tegnap először nem történt. Ez úgy lehet, hogy a műtőbe menet a liftnél marcona őrök megállítanak, és megkérdezik, hovahova. Mondom az őszintét: a műtőbe. Műtéted lesz? Igen, ami részben igaz, de mind a ketten másra gondolunk. Én főleg arra, hogy nincs kedvem magyarázkodni, hogy ha itt dolgozom, akkor miért nincs belépőkártyám? Meg egy kávéra. Látod, Bogi, ide is kártyázni jöttem, csak itt adu ász nélkül is én nyerek! Reszkessen a Nimfas corporation, meg akinek piszkos a körme, emelek két banánnal!

Könnyű beleszaladni abba, hogy a portugál ember pont a másik irányból tenné ugyanazt, mint a magyar. Ez szó szerint is igaz, jópárszor beleszaladtam szembejövőkbe a futópályán. Valamiért balra tartanak, pedig a kocsival ugyanazt csinálják, amit mi. Ráadásul a pályán óramutató járás szerint futnak, ami nekem megint csak új. A puszit is fordítva kezdik, adódhatnak kínos helyzetek. A műtőben először a jobb kezemre adják fel a kesztyűt, emiatt kicsit bénázósnak tűnik a helyzet, mert a másik ívódott be. Meg is szokták kérdezni, hogy mosakodtam-e már műtéthez.

Ma volt a Nagy Futás főpróbája. Írtam párszor a futásról, most megmondom, mi az. Úgy képzeljétek, hogy sosem voltam atléta alkat, ezért gimiben és egyetem elején főleg azért futottam, hogy ne csak a tápcsatornám dolgozzon azzal, amit megettem. Étvágytalansággal sosem küzdöttem, a már korábban említett Misi bácsi, tesitanárom néha csak úgy szólított, hogy „Te kis teltkarcsú”. Azért ettől függetlenül mindig mozgásban voltam, rengeteget sportoltam. Egyetem alatt, főleg negyedévben metálhigiénés okokból újra kezdtem a futást, és nagyon benneragadtam. Sokan a napi mozgásuk rutinjának tekintik, de nem szeretik. Ezzel nincs is semmi baj, de örülnék, ha mindenki felfedezé benne azt a tökösséget és örömöt, amit nekem jelent. Elég párszor megtapasztalni azt a szabadságot, amit egy hosszabb táv közben ad. Van még jópár ilyen sport, nekem pl. a kajak, az úszás, a bunyó is. De a futás teljesen más. Érdekes a motiváció is. Van, hogy örömből, van, hogy feszültségből, van, hogy vállalt kötelességből indulok el. A legérdekesebb az, hogy sokszor öngerjesztő folyamat. Elindulok, hogy megbirkózzak valamivel, közben kilépek, más szemmel látok dolgokat. Sokszor egy kreatívabb állapot, motiváció, ötletek, újítások. Nem ritkán egy hosszabb távot pedig az lök meg, hogy a futás közben előbújó újdonságok felpörgetnek, nem érzem a fáradtságot, vagy nem figyelek rá. Emiatt engem a hivatalos versenyek sokáig nem is érdekeltek. Azoknak van egy elképesztő hangulata, ahogy több ezer ember együtt fut, egy tök spéci milliő, voltam párszor. Nekem ettől még a futás elsősorban magánügy volt, vagy csak egy-két emberrel együtt. Az osztályunkon szoktunk agyalni, hogy mivel tudnánk a nem túl rózsás körülményeinken javítani. Volt már sokféle ötlet, aztán júliusban újra a homlokunkra csaptunk: jótékonysági futás! Többen is futunk rendszeresen hosszabb-rövidebb távokat, adjuk ennek hivatalos keretet! Alapítványunk van, csinálunk közösségi oldalt, és osztálylogóval összefirkált pólókban futunk versenyeken. Így is lett, az oldalunkat biztos többen ismeritek. Az osztály megmozdult. Kedves kollégámmal pedig mindjárt a főétellel kezdtük, szeptember félmaraton, október maraton. Ez nekem október 18.-án lesz Lisszabonban. Na ezért a nagy futkosás, meg dobszó. Megy az anélkül is, de így talán magunkon is tudunk segíteni. Egyébként futni kicsit olyan, mintha lazán kötődnél egy közösséghez: szevasz, jól nyomod, fél mosoly, egy elhaló hajrá, és mindenki folytatja. Főleg az idősebbeket jó nézni, ahogy nyomatják. Itt, Portugáliában ez sokkal általánosabb, fittek, mint az őrült. Jó az is, ha ismered a jó technikát, de nekem gyerekkorom óta kedvencem a világ valaha volt legcsúnyábban futó atlétája, a többszörös olimpiai bajnok Emil Zátopek. A mozgáskultúrája a futásnál kicsit közelebb volt a kalapácsvetéshez, ami miatt azt a jó kis olimpiai albumot kaptam herendi nagypapámtól.  Lehet, hogy egyszer én is elmegyek egy edzőhöz, hogy rugdosson meg, vagy szerzek valami okoskütyüt, hogy mérje a métereimet meg az időmet, de nehéz elhinni, hogy ettől lesz jobb.

Még mindig nagyon jó arcok itt. A szembekávézóba' a néni megcsinálja a szendómat ebédre, betekeri alufóliába. Az altatóorvos szerint a miniszterelnökünk az egyetlen karakteres európai vezető. Mindez csak egy kiszólás, mialatt a gyerek arcára szorítja a maszkot, és németül számolja a bárányokat. Közben a gumiarcú brazil gyermeksebész, a nyelvi csodák fő letéteményese az arcomba tolja a telefonját, hogy figyelj, haver, van egy jó hírem. A portugál U21 megcsapta a magyar U21-et, csóró. Egyébként saját bevallása szerint ő itt a "mosca do coco do cavalo do bandido", szó szerint a  bandita lovának citromának a legye.Egész nap a "nothing box"-on nevetnek, aminek a helyi neve "caixa da nada", aki nem ismeri, erősen kötelező. A kórházi kantinban a pénztáros lány emlékszik, és magától adja a dolgozói kedvezményt. A város meg majdnem olyan szép, mint Pécs.