Ha egyszerre használsz három nyelvet, it could be happen easily, que as palavras misturam na tua cabeça. Na valami ilyesmi van. Elkészült a videóm a sérvekről, de kis híján én is sérvet kaptam tőle. Az oda vezető utat a saját evolúciómban ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor a Neander-völgyben már nem volt trendi a véres kardfogú tigris szügy, ezért elkezdtek mérgükben tereptárgyakkal dobálózni, és két kovakő ütközése után elkezdett füstölni az avar. Én még X generáció vagyok, a Mario-t bónusz pályákkal bármikor kipörgetem hátrafele is, de filmet vágni, alá feliratokat rakni, és főleg narrációval ellátni, hát az magas polcon volt. Meg hát biztos tudjátok, ez hogy működik. Ötleteltek a főnökkel, kisül a koncepció, nekiülsz, és egy fél farzsibbadás nélkül néhány óra múlva röhögve leadod, aztán már mehet is az absztrakt. Na, ez most is így volt, a koncepció egy tucat alkalommal változott, naponta többször átírtam-kivágtam-beillesztettem-letöltöttem-leirtottam a vírust-rezignáltan írtam a kirendelt segítségemnek, aki nagyon készségesen válaszolt-napos késésekkel. Egy dolog nem változott: a felszerelésem. Takarodjál a lézerkardoddal, nekem csúzlim van! Na meg hát emellett a műtő 10-12 órában megy. Szerencsére végig tudatában voltam annak, hogy ez elsősorban kaland és kihívás, egyszer sem haraptam mellé. Sok átvirrasztott éjszaka után most egy kicsit hátradőlök. Küzdjön a disznó a jégen, ha lenne lantom, letenném-és felvenném a gitárt, aminek mostanában egyre többször érzem hiányát.

A kártyátlanság mai fejleményeképp a kórház alatti forgókapun nem tudtam kimenni. Úgy tűnt, nem lesz gond, olyan igazi klasszikus strandkijáratnak látszott, tudjátok, befelé nem, kifelé igen. Hát itt kifelé sem. Talán azért, mert nem lógott a nyakamban az a pénztárcának csúfolt műanyag henger, vagy egy fokhagymától szottyos lángos, ketchupos hekk-kel. Egy rövid ideig méregettem, hogy érdemes-e átmászni, közben jöttek emberek. Így nem volt az. Egy közepesen fiatal nőt kértem meg, hogy engedjen ki. Én úgy értettem, hogy csipogjon ki engem is meg önmagát is, ő meg úgy gondolta, hogy menjünk ki együtt. Előre tessékelt, aztán betuszkolta magát is az egyszemélyes ketrecbe, így látta egyszerűbbnek. Pedig nála sem volt rojtos napernyő keletnémet virágmintákkal. Most már ne is ígérgessetek nekem mágneskártyát, mindenhol jártam már nélküle, és egyetlen nyílászárót sem rongáltam meg. (Asztalos fia nem lóg a kilincsen!) Nagyjából minden fontos stratégiai pontnál kidumáltam már magam, úgyhogy elnézően mosolyognak: áááááá, doutor Pita, tudo bem? Hagyjátok futni.

A héten elején a meló nem hagyott, a második felében meg nem akartam futni, hogy pihentebben fussak vasárnap. Az intenzív gyalogos lét mellett a tudomány is rávett, hogy áthágjam. A narrációhoz szükséges jack-jack kábelt a 4 km-re lévő villanypiacról kellett beszerezni, szorított az idő, adta magát a futás. Kisfiam, fussál már le harminc deka jack kábelért! Nem futok, mert hülye azért nem vagyok! 

A portugál konyha sokszor egyszerű koncepcióval dolgozik: végy valamit, készítsd el, és üss rá egy tojást. Én ezt nagyon bírom, meg az algás krumplilevest is. Ma viszont emberiség elleni bűnt követett el a salátás gyerek a kantinban: hiába kértem, hogy ne tegye, almát rakott a salátámba. Ráadásul tojást sem kaptam hozzá. Van egy kajájuk, amit még soha nem mertem kérni, mert úgy hangzik, mint egy szitokszó. Ki akar egy sallert a söntésből a portóis üveggel, miután rendel egy BIFANA-t? Tudod, mi vagy, Bugsy? Ami még nekem erőst életidegen, az a rengeteg pultból vigyorgó színes takony, aminek gyümölcs fantázianeveket adnak, mint például eper. A sütemények viszont világbajnokok, csukott szemmel megyek végig a pékségek előtt, mert mindben volna egy jó kóstolnivaló.

A blogon megtaláltok egy videót, amit belinkelek. Én nagyon szeretem, kicsit Amélie-s életérzése van. Ezt a fajta folkos muzsikát itt a „pimba” jelzővel is illetik, bár biztos van, akinek ez még nem pimba. Hogy mi a pimba, arról fogalmam sincs, de arról viszont igen, hogy késő van, úgyhogy Adeus!